Akkor most én vicceltem, Anya?

Az úgy volt, hogy szokásos esti programunk a fürdés. Ezt megelőzően mindkét lány tiszteletkört tesz a mellékhelységben (is). Tegnap sem volt ez másként. Fecsegő indította a kört. Rövid pihengetés után kifejezte, hogy többre ő ma nem képes. Két szóban kifejeztük, mi szülők, az ezzel kapcsolatos ellenérzésünket. Meglepő módon és meglepően rövid időn belül ezek után Fecsegő igenis képes volt többre. Na de, szerencsére van még egy lányunk, hasonlóan jó képességekkel. Most ő következett. Nagy körülményesen bevonult, ahogy csak ő tud. Szintén melegedett egy keveset, majd ő is kifejtette, hogy most ő sem képes semmire. Mire is jóképességű jóédesanyja szép szabatosan kifejtette, hogy ezt már a nagytestvér is eljátszotta ma, és már -nem furcsa mód- neki sem jött be a dolog. Úgyhogy másik poént várunk Tipegőtől.  Közben oda is pislantottam a kislányomra és a környékére, és meghökkenve láttam, hogy képességei igenis kiteltek. Érdeklődő kérdésemre, mely az "alant kialakult nagy helyzet" tisztázását hivatott volt megtenni, így felelt:
- Nahát, Anya! Nahát! És akkor most most én vicceltem, Anya, ugye??"