2013. május 31., péntek

Murphy. És az ő törvényei.

Mert ő jobban tudja - én meg még mindig nem akarok hinni benne. Ha hittem volna, ma nem lenne izomlázam :)

Mit csinál az ember, ha vízszerelőt vár? Háát, gyorsan bedob a szaki érkezése előtt egy kádkilépőt és egy rongyszőnyeget a mosógépbe. Hisz lemegy a legbonyibb mosás is 5 perc alatt! Mire várnék? Hátha utána nem lesz víz?? Aztán kajabál a gyerek kézmosás közben befelé, hogy "Anya! Baj van! Fut ki a hab a mosógépből és tele vele a fürdőszoba!! Anyaaa! Gyereee!"
Én meg rohanok. Mosógép teteje felnyomva, tényleg úgy habzik a fürdőszoba mint a pattogatottkukorica-készítő gépezet plexifala belülről, amikor buzog lefelé a friss kukorica a fenti pattogtatóizéből.
Sűrűn mormolom a szitkokat mindenkire, miközben törlöm lapátolom fel a habáradatot mindenhonnan.

Aztán lecsapom a gép tetejét, és újraindul a mosás.

Fél óra alatt 4x ismételtem meg ezt a műveletet. Közben mindannyiszor láttam magam előtt a szerelőt (jó 50-es, baseballsapkás, 2 méteres, hórihorgas, szófukar, de remek szakember), ahogy térden csúszik és pörög a helységben "szerelés" címszó alatt. Meg úgyis, hogy megérkezvén laza mozdulattal besiklik a fürdőszoba átellenes végébe, a mosdó alá, háromba hajtva... Na, akkor nem bírtam röhögni..

Mire sikerült kimosatnom a cuccosból ezt a rahedli habot, konkrétan remegtem. Dühös, aggódó, szégyenkező, hisztis, "mérkellettebbebelefognom-mindenbajomvan" lény voltam.

Megúsztam. Csak kicsit volt vizes a kő, mire megjött az ember. Nem csúszott be hárombahajtva a mosdó alá, még csak meg sem csúszott. És húsz perc alatt helyretette a berohadt csapot, úgyhogy már nem áll bokáig vízben a fürdőszoba... És már azt is tudom, hogy az új és tökéletes olasz vízóra és a hozzá tartozó plomba egy kalap vacak, mert bár számolni tudja a m3-eket, de miatta ütközésig zárni a központi vízcsapot lehetetlen. Legalábbis vízszerelői erőnlét és hatalmas harapófogó nélkül... merthogy mi azt hittük, elzártuk a főcsappal a vizet, de a víz ezt nem érezte, és bátran folyt tovább...

2013. május 30., csütörtök

Spiró György: Idill

Ismeritek? Én eddig nem ismertem. Egy kedves ismerősöm viszont igen, és nagyon kereste ma tegnapelőtt reggel. Hát itt is megmutatom. Tetszik. Nektek is?

Idill

Nagy nehezen fölkelti a gyereket, viszi a karjában a fürdőszobába megpisiltetni. Én a paplan alatt fekszem a jó melegben. A gyerek berohan a fürdőszobából, rám mászik, aztán becsusszan a paplan alá. Lábammal megcsiklandozom a lábát, visszacsiklandoz, röhögünk. Ő bejön a fürdőszobából, megpróbálja a gyereket kicsalogatni a paplan alól, nem megy könnyen. Minden rokonszenvem a kölyöké, én se mennék szívesen iskolába. Öltözteti, a gyerek közben ugrál az ágyon, be nem áll a szája.
Ő fölteszi a kávét, a gyerek rohangál a szobája és az étkező között, most már nekem is föl kell kelnem. Amíg a gyerek az étkezőben filozofál tovább, gyorsan felöltözöm, majd beténfergek hozzájuk. A gyerek totojázva pakol a táskájába. Ő megkér, segítsek már a gyereknek összekészíteni a táskát. Silabizálom az órarendet, keresgélek az étkezőasztalon és a könyvespolcon széthányt könyvek és munkafüzetek között. Nagyon szégyellném, ha nem kerülne minden a táskába.
Kész a kávé. A gyerek szörpöt kér. Mellette ülök, szürcsölöm a kávét, a gyerek nagyon magyarázza az iskolát, közben a könyökével kilöttyinti a bögréből a szörpöt. Ő bent szaladgál, a gyerek szemüvegét keresi, és közben a saját táskáját pakolja. Halkan figyelmeztetem a srácot, hogy kilötykölte a szörpöt. A gyerek hoz valami szalvétát, kicsit radírozza vele a terítőt, megtette a magáét. Ő bejön a megtalált szemüveggel, látja a csöndes összeesküvést, elneveti magát.
Öt perc múlva nyolc, nem győzöm sürgetni őket, de mindketten keresnek még valamit, végre lerohanunk a lépcsőn, ki a kertbe, ki a kertkapun, bevágjuk magunkat a kocsiba, most a gyerek ül az első ülésen, ő száll ki hamarabb. Vágtatok a reggeli hegyoldalban. Fékezek. A gyerek kiugrik a kocsiból, szalad be a kapun. Még van három perce. Nem késett el hála istennek.
Ő előreül a gyerek helyére. Jó nagy gázt adok, most már ő ne késsen el. A hegyoldalban kocsi kocsi hátán, dugó van, szembe süt az őszi nap, negyedórán belül be kéne érnie. Morgok, amiért későn indultunk. Visszamorog. Ezzel indul a játék, amit szeretünk. Gyűlölködés, szellemeskedésbe csomagolva. Fojtott feszültség. Kurta, bántó vakkantások. Én nem bírom tovább, rá nézek, és kitör belőlem a nevetés. Boldogan nevet ő is. Jól játszottunk. Jól tudjuk ezt csinálni. Értünk hozzá mind a ketten.
Negyed után két perccel rakom ki a szűk mellékutcában, rohan be a kapun. Nem késett sokat.
A hídon Pest irányában még hosszú kocsisor, de Buda felé alig van forgalom, mehetek szabadon. Egyszerre észreveszem, hogy összeszorítom a fogaimat és csikorgatom őket. Eszembe jut: éjszaka ugyanígy csikorgatta a fogait álmában.
Nézem a szembejövő kocsisort. Nemrég még ott voltunk közöttük. Tíz perce talán.
Ilyen lehet a család, mint volt ma reggel.
Ilyesmi lehet.


A kisírás az "Álmodtam Neked!" című esszégyűjteményben található...

2013. május 29., szerda

Mai napi kánikula margójára

Azt olvastam éjjel, ma nem lesz eső. Ellenben szép napsütés, és 5 fokkal melegebb idő várható, mint eddig. Klassz. Fecsegőék tanyalátogatásra mentek ma az óvodával.
- Előre megfontolt szándékkal a kisebb csomaggá gyűrhető, talán esőálló széldzsekijét adtam vele reggel..
- A lila bőr strapacipőjét reggelre kinőtte. Így a kevéssé vízálló, de legalább lábtartó strapacipőjével indult útnak.

Most kinézek az ablakon a reggeli sötétségre, és látom, hogy esik. Pazar.

Kiegészítésképpen:
S hogy Fecsegő hogy érezte magát a Tanyán? Jól. Nem áztak el kicsit sem - az esőkabát meg jót pihent az óvodában...
S hogy idén mi tetszett neki a legjobban: Hát ő:


Tipegő nagylány lesz

Tipegő szeret a tükör előtt állni, illegni-billegni, grimaszolni, mosolyogni, nyelvet öltögetni. Persze, persze, énekelni is. Most épp ezt:
- Nagylány leszek, nagylány leszek. Hamar nagylány leszek, mert a hajam is mindjárt megnő. Akkor nagylány leszek.

Ma így folytatta:
- Anya is nagylány, hosszú a haja, la-la-la. Ja, de neki nem is hosszú. De attól ő még nagylány. Csak így nem szép a fülbevalója, la-la-la-la, subidubidúúú...

Hümm. Ez van.

2013. május 28., kedd

Sörözős 1.

Mert megérdemeljük :)
Kedvenc, kiskocsmás beinvitáló-tábla sorozatom első darabja következik:




Te szuper vagy

Nu, ma Tipegő ajándékozott meg egy "drágasággal".
Az úgy kezdődött, hogy "szedtünk" reggel egy csigát. Aprócskát. Egy magas kőfalról. Tipegő az óvodáig hozta a tenyerében. Kiscsiga bátortalanul kucorgott ütemesen rezgő házacskájában... Az öltöző padján már ott ült egy kíváncsian pislogó csoporttárs, akit anyukája nógatott, hogy húzza már fel a zokniját. Tipegő vette a lapot, odaszaporázott a kisfiúhoz, és a markába nyomta a kiscsigát. A kisfiú azonmód anyukája kezébe nyomta a csigát, és inkább felhúzta a zokniját. Az anyuka próbálta a lehető legjobbat kihozni a dologból, ezért kinyitotta a tenyerét, és várt. Fél perc múlva kibújt a kiscsiga, és felfedezőútra indult a meleg, puha, biztonságos "talajon". A két gyerek villámgyorsan átöltözött, és máris ott tülekedett az anyukánál, hogy lássák a csíkos kis testet "suhanni", a szemeket és a csápokat "lobogni", a házikót billegni.
Persze, nem bírtam befogni a számat. Ki kellett mondanom, hogy milyen szuper a másik anyuka, hisz kibújt rajta a kiscsiga, és már nem fél. Na, Tipegő rögtön elraktározta az új szót. Kézmosás alatt táncolt, és nézte magát az ovis tükörben, és így énekelt:
- Szuper, szuper, szuper. Én szuper vagyok, mert csigát szedtem. Szuper vagyok. Én szuper vagyok.
Majd hamiskás mosollyal felnézett rám a tükrön keresztül, és így folytatta:
- La-la-la-la, Te is szuper vagy, Anya!

Két gyerekzsúr tanulságai

Tegnapelőtt zsúrban voltak a lányok. Ugyanott. Együtt. Fecsegő csoporttársáéknál, ahol szintén két lány alkot egy "királylány-képzőt", édesanyjuk kedves szavaival élve :).  Ebbe a zsúrba csak és csupa lányokat hívtak meg. Köztük Tipegőt is. 
Én egy hétig azt hittem, Tipegő lesz  legkisebb. Rágódtam is eleget, hogy legyek-e annyira bátor, hogy nem maradok velük. Kár volt.. Ők már nagyok -legalábbis ehhez-, el kéne hinnem végre. 
Másrészt meg úgy adódott, hogy jött még egy parányi kishúg, aki a leggyorsabb beépülő lett. Mindenki legnagyobb gyönyörűségére, és édesanyja legnagyobb csodálkozására..Ő vette le először a cipőcskéit, és ő tűnt el a gyerekszoba játékosdobozaiban is legelőször... Mire értük mentünk, senkit sem ismertünk meg. Királylányok, tündérek és pillangók hada fogadott minket, talpig csillogó sminkben. Hát igen, mondták, hogy királylányképző :))
Na szóval, vissza a történethez:

Úgy jöttünk el tegnap este a zsúrból, hogy mindkét lánynak fülig ért a szája. Tipegő csak mosolygott, Fecsegő viszont mesélt is:
- Jó volt a zsúr, Fecsegő?
- Igen.
- Jobb volt, mint a Tied?
- Igen, Anya. Sokkal jobb. Mert tudod, itt sokkal jobbak voltak a feladatok, mint nálunk. Sokkal jobban figyelt a dolgokra minden gyerek, és a felnőttek sokkal ügyesebbek voltak, mint Ti, Anya. Sokkal jobb volt a torta, a pogácsa, az innivaló, az ajándékok és még a hely is sokkal levegősebb és nagyobb volt, mint nálunk, úgyhogy jövőre én is éppen ilyen születésnapi zsúrt szeretnék kérni. Legyél szíves megoldani, kéééérlek!!
- Huhh.. Igen, Fecsegő. Rajta leszek...

2013. május 13., hétfő

A fogtündér viselt dolgai

Nagy fogzásaink közepette muszáj elmesélnem egy másik hölgy kalandját is a fogtündérrel. Előbb írtam, hogy mi nem vezettük be ezt a kalandot - nem vágytam erre több okból sem. Leginkább a folytonos ajándékozás miatt sem - azt szeretném, hogy még tíz év múlva is tudjon örülni egy ajándéknak. Másrészt azért sem, mert emeletes ágyon alszanak a lányok, és szerintem nem poén, ha a kicsi nyakába zubog éjjel a nagy meglepetése felülről...

Szóval, a másik hölgy, akinek kalandja van, egy dadus. A Kicsi óvodájából.

Történt egyszer, hogy délután, amikor mentünk volna ki az épületből, szembejött velünk. Takarított. Amikor meglátta a lányokat, őszinte, nagy örömre nyílt a szája. Kedvesen beszélt az ismerős kicsi lányhoz, és módfelett örült a nagyobbiknak (is). A két lánynak elnyílt a szája. A Kicsi hangosan, a Nagy halkan és óvatosan közölte, hogy "Anya! Ennek a néninek nincsen foga!!" Én szépen elsüllyedtem, még akkor is, ha tudtam, hogy ilyen aprócska bakik bármikor előfordulhatnak, még gondos nevelés ellenére is... A dadusnak viszont szeme se rebbent. Csak a mosolya lett még fényesebb. A szeme csillogni kezdett, miközben egészen közel hajolt a lányokhoz. Úgy nézett ki, mint aki valami különleges titkot akar megosztani velük. Azt is tette. Azóta is imádom érte. A titkos mondandó ugyanis így hangzott:
"-Valóban nincs fogam, lányok. Tudjátok, jött a fogtündér, és mindet elvitte. De a túróba is, MÉG EGYET SEM HOZOTT VISSZA!!!"


Fogpótlás

Muszáj leírnom, hogy megint hullanak. Mármint a fogacskák. Múlt hétvégén gyors egymásutánban kettőt is elpakoltunk a piros dobozkába. Egy héttel előttük meg egyet. Ezt, és a hétvégi másodikat szerencse övezte - rosszkor pottyantak.

Az első egy orvosi vizit után -köhögött szegénykém, mármint a nagylány-, a nyílt utcán. egy kisebb köhhintést követően landolt a nagylány tenyerében. -> IGEN, sikerült megtanulnia, hogy a kezünket a szájunk elé tesszük köhögéskor. DE NEM, most nem ezért tette oda. Már az orvosi rendelőbe induláskor odatette, mert nagyon kiállt a foga a szájából, de kihúzni nem engedte. Ő tudta, hogy nem akarja elveszíteni a fogacskáját. és NEM, nem hoz érte semmit a fogtündér. Ezt a bájos angolszász (?) szokást mi -én- nem vezettük be...
Szóval így mentünk, így lett megvizsgálva őladysége, és így indultunk onnan haza is. EZÉRT landolt pont a tenyerében a foga...

A következőt a Svábhegyen pottyantotta, a kisebbikért az óvodába menet. Nedves volt a járda, épp eső után voltunk, ő meg toporgott a nedvességen, hogy a megálló száraz részén nyomot -talpat- hagyjon. A harmadik toporgástól zúgott ki a foga. Elkapta a levegőben. Utána annyira felszabadult volt, hogy a velünk egy légtérben várakozó elegáns fiatalember is velünk lelkesedett és gratulált is neki :)  Ő meg 10 perc viharos tánc után enni kért, és végre tudott is :))

A harmadik fogacska uszkve 2 órával ezután lazult meg, majd szűk 30 óra múlva kint is volt. Nagymamai paprikába harapott, majd jajgatott. Nem fájt, nem azért. Hanem mert nem találta a szájában a fogát. Tudtuk, biztosan tudtuk, hogy na, ezt most tényleg lenyelte. Hát nem. Két jajgatás között megfogta a paprikáját, és erőteljesen fejreállította. Illetve csumára. És láss csodát! Hangos koppanással pattant az asztalra az elveszettnek hitt fogacska.. Így hát ez is megvan, benne pihen az piros dobozkában :)

A nagylány meg boldogan meséli minden ismerősnek, hogy hogyan is esett ki a foga, és hogy hogyan is jött rá, hogy hol keresse..

Mondjuk, azt se kellene kifelejtenem, hogy azóta megint reszelve esszük az almát és a répát is. De lassan, ha így haladunk, a tejbegrízt is...


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...