Tipegő szövegel 4.

Sétáltunk a park felől haza. Elsétáltunk kedvenc ékszerüzletünk előtt, megállapítottuk, hogy ma nincs a kirakatban semmi, ami lila. Majd továbblépve azonnal elandalodtunk egy ún. "boutique utazási iroda" kirakatában látható menyasszonyi ruha láttán. /Pánt nélküli, mell alatt 3 sornyi csillogó kővel -nyilván gyémánt:)-  készített berakás, redőkkel ejtett bő szoknya -ez a ruha. Egyszerű és szép. Valóban./ Szóval Tipegő megáll, kitágul a szeme bogara, beesik a válla, lekonyul a feje, és óvatosan, igen óvatosan és tétován elkezdi -üvegen át- simogatni a hófehér ruhakölteményt. Egyszer csak felnéz, és így szól:
- Királylány-ruha, gyönyörű királylány-ruha, ugye, Anya? -

Rajzolok

Mostanában rengeteg rajzolok. Mindig rajzolok. Nem tudok betelni a színekkel. Apa mindig mondja, hogy azért imádja a rajzaimat, mert olyan ügyesen használom rajtuk a színeket. Meg hogy "tészta jó", hogy ilyen színválasztó ösztönöm van, mert mindig minden "él" a rajzaimon, és olyan harmónia és melegség árad belőlük. És azt is, hogy sosincs egy talpalatnyi üres hely sem a lapon, mert mindent betöltenek a színek. Anya meg azt szokta mondani, hogy neki sose volt ilyen színérzéke, mint nekem. Hogy én egy királylány ruháját is seperc alatt kidíszítem mindennel, és olyan színeket teszek egymás mellé, amitől -amikor kezembe kapom a ceruzát- Anyát kiveri a veríték, hogy mi lesz ebből?, de végül minden passzol, és még szép és csinos és nagyon szép is.
Ki érti ezt? Mármint ezt a sok ömlengést. Szeretem hallani a hangjukat, örömmel tölt el az örömük, de kár ennyi szóra fecsérelni a drága időt. Inkább rajzolok még valamit. Megmutassam, mit?
Jó, megmutatom:

erdei mese két nyúllal, madárral, harkállyal és rókával

két lányok

laptop

Tudom, tudom. Ez utóbbi egyáltalán nem színes. De azért még klassz, nem?

Kiwipüré

A hirtelen jött ötletek napja volt. Meg a kósza április közepe. Napok óta foglalkoztatott, hogy mit fogok adni a lányoknak napi gyümölcsadag helyett, hisz semmit nem kapok. Azaz minden van, de megfizethetetlen áron. A déligyümölcsök már kiszáradtak ilyenkor, az alma grízes, íztelen, fagyott. A banán még menne, de két nap alatt közel a duplájára ment fel az ára. Eper és cseresznye még a kanyarban sincs.
Ekkor került a szeme elé -Édesanyámnak hála- a kiwi. Potom pénzért kínálta egy zöldséges, mert valahogy igen nagy tétel került hozzá belőle. Eleinte még éretlen volt minden szem, mostanra kissé -nagyon- puhulni kezdtek. Másfél napot töprengtem, majd vettem 5 kilót. Jól megsétáltattam a rakományt a Rózsadombon, majd hazavittem őket. Tipegő -alvás helyett- boldogan segített megmosni őket. (Aztán mégis ágyba dugtam.) Amíg ő aludt, gyorsan megsütöttem első jó piskótámat, valamint héjmentesítettem azt a rengeteg gyümölcsöt, lábasba dobtam őket, összerottyantottam, citromlével és cukorral elegyítettem, majd hagytam kihűlni. Elhoztuk Fecsegőt az óvodából, összeszedtük a barátnőmet férjestül és gyerekestül, és míg a lányok és a barátnőmék játszottak egy bő húsz percet, én kivettem egy tálkányit a "kezeletlen" püréből, felkockáztam a piskótát és bevittem tesztelni a szobába. Utána befőzőcukorral tetéztem a pempőt, még egy alaposat rottyintottam rajta, majd üvegekbe töltve jól elraktároztam ezt a finom kiwit. Mire ezzel végeztem, a püré az utolsó cseppig elfogyott. A piskótából maradt még -de nem sokáig :)

Csendélet pucolás után

Kiwi a bödönben

Kiwi az üvegben

Talán ez lett a legjobb lekvárom eddig.

Tojásleves

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én gyerekkoromban sosem kaptam -vagy csak nem emlékszem, hogy kaptam volna- otthon tojáslevest. Valószínűleg a szüleim se szerették sose. A menzán néha előfordult, ott meg sem kóstoltam. A leves színe sem izgatott fel, és a benne úszó tojásszálak, hááát, mit mondjak, azok sem.
Történt viszont egy hónapja, hogy az óvodából hazajövet Fecsegő első szava az volt, hogy ő milyen finomat is evett ebédre. Hogy mit is? Hát tojáslevest. Háromszor is kért belőle. (Uhh.) Majd megkérdezte, hogy én mikor fogok neki ilyet főzni. (Huhh. Nem túl hamar, Kedves...) Telt-múlt az idő, és egyre jobban furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy tényleg úgy ízlett-e neki, és hogy én el tudom-e készíteni a levest, vagy még a vége előtt kirohanok a konyhából. Voltunk közben Agárdon, és ott éppen akkor tojásleves volt a menü. Kértem belőle a két lánynak 1 adagot, felezve. Fecsegő egyszuszra befalta, nemcsak az övét, hanem Tipegő levesének nagyját is. Láttam, Tipegő is zavartan szemléli a tányérja belsejét, de Fecsegő tempóját és élvezetét látva ő is nekilátott fogyasztani. Hamar lelohadt a kedve. Sebaj.
 
Fecsegő éppen köhög (is -mostmár "is", sajnos), gondoltam, főzök ebédre jó kis meleg levest. Mi is legyen? Legyen hát tojásleves. Reggel együtt nekiláttunk, az alaplé elkészült hamar. Ebéd előtt megmelegítettük, és beleeresztettünk 1 tojást. Fecsegő megszemlélte, majd azt mondta, jöhet bele még egy. Beleeresztettük. Utána tálaltam.
S hogy ki ette meg az egészet?
Naná, hogy Tipegő :))

Tipegő szövegel 3.

Azt írtam már, hogy voltunk húsvéti készülődésen a helyi gyerekkönyvtárban? Kifújt tojást díszítettünk színes papírdarabkákkal. A tojás hurkapálcikán ült, pauszpapírba csomagolva. A papírszemcséket tapétaragasztóval vittük fel rájuk. Végül pedig zöld és sárga virágkötözőből masnit kötöttünk a tojások alá, és vékony szálakra vágtuk fel a szalagokat, hogy ezerfelé álljanak (lobogjanak).
Tipegő rém büszkén vitte hazafelé a tojást, mindenkinek megmutatva. A bemutatás így hangzott:
- Nézd! Húsvétom van!

5 éves lett

Fecsegő közben 5 éves lett. Méltóképp meg is ünnepeltük.
Előző este megérkezett a(z egyik) nagymamája (távolsági busszal, a Népligetbe. Csupán 70 percet vártunk rá, mert késett a busz. A lányok méltóságteljesen végigülték egy padon ezt az időt. Tipegő csak három elhagyott rágógumit fejtett le a pad aljáról közben...)
Az ünnep délelőttjén -az én életemben először- elmentünk a Fővárosi Nagycirkuszba. Nagyon jól éreztük magunkat. Hazafelé Tipegő már a kisföldalattin elaludt, kishíján le is borult az üléséről..
Délután együtt elkészítettük az ünnepelt tortáját. Pazar lett (az eredeti -mely itt található leírva és bemutatva- szebb volt). A lányok már a készítés alatt teletömték a részekkel a hasukat, így gyertyagyújtás után inkább Micimackó egyik filmjét nézték meg dvd-ről.
Az ünnepi sült csirke másnap délben került az asztalra...
Tipegő pedig azóta is minden esti mesének a "Cirkusz"-t kéri a megunhatatlan (Bartos Erika-féle) Anna, Peti és Gergő sorozatból :))

S hogy milyen volt az a torta?
Először ilyen:

Aztán ilyen:

Aztán emilyen:

Aztán meg így kenegettük:

Hogy végül ilyen lehessen:

Ezúton is köszönöm hozzá Szamócának az ötletet és az időt-türelmet, hogy fel is rakta oda, hogy meglelhessük mi mások is.


S hogy aztán mivel zárult a nap? Részemről egy kis fürdőszobai lefolyó- és összefolyó-tisztítással, duguláselhárítás céljából. Így:

Remélem, hogy még sok emlékezetes születésnapban lesz részünk mindannyiunknak. Édes-kedves Fecsegő! Légy mindig boldog és egészséges! Nagyon szeretlek!

Tipegő szövegel 2.

Tipegő ma Édesapámékkal töltött egy órát a közeli parkban. Homokozás közben Édesapám megtréfálta őt. Tipegő két formát tömött meg homokkal, majd elfordult, és túrni kezdte a homokot mellettük. Édesapám -hirtelen indíttatásból- egy laza mozdulattal áttette a két formát Tipegő jobb oldaláról a balra. Tipegő nem vette észre. Két perc önfeledt ásás után eszébe jutottak a formák, és jobbra fordult. Meghökkent, hogy nincs ott semmi, és átfordult balra, hogy ezt szóvá tegye Édesapáméknak. Odafordultában azonnal szemébe villant a két forma. Felszaladtak a szemöldökei, és így szólt:
- Mi a fene?!? -

Ezt ugyan kitől hallhatta ?!?!?

Menüsorok mostanában

Egy hete furcsa ételek kerülnek a gyerekeink hasába. Igaz, mindig csak abból válogatnak, ami az asztalra kerül.

Kezdődött azzal, hogy egyik vacsorakor Tipegő a vajas-májkrémes kenyerére kért mézet. És az ő Apukája ezt szemrebbenés nélkül teljesítette. Tipegő mosolygott, biccentett, majd angyali mosollyal, cuppogva betolta a teljes szelet kenyerét.
Azóta a kolbászt is mézzel kéri...


Folytatódott azzal, hogy Fecsegő -aki eleddig semmilyen formában nem óhajtott hagymát enni, de az ízének hiányában viszont a főtt ételeket nem találta fogyaszthatónak- kiszúrta magának az idei első itthoni újhagymát. Fogta a keze ügyébe kerülő első kenőkést, és komótosan karikákra vágta a hagyma fehér végét, majd elmajszolta az első karikát, csak úgy, önmagában. Biccentett, majd a többi karikát akkurátus mozdulatokkal elhelyezve a vajas-mézes kenyerén, igen dizájnos szendvicset alkotott. "Hmm." - így kommentálta ezt. Felemelte a kenyerét, és egyre jobban csillogó szemekkel, egyre gyorsabb tempóban nyelve a falatokat, eltűntette azt. Majd a következő kenyeret, és a következőt, és a negyedik felét is.

Azóta minden reggelire és vacsorára ezt kéri. És meg is eszi.


A sajt, a keménytojás, a párizsi, a kolbász, a töpörtyű már szóba sem jöhet. Na jó, egyszer a körözött még bepróbálkozott. De az is csak hagymával...


Pontosítás következik:
Ma nem mézes-vajas kenyér volt hagymával, hanem a Kecskeméti Konzervgyár készítette Szilvapép (mely 4 hónapos gyereknek adható...) Gyulai kolbásszal. Fecsegő ugyanis minden két szelet kolbász közé egy jókora kanál szilvapépet rakott. Ennek kiválóságáról még Apjának is ódákat zengett, és kérte, ezt a csemegét ő se hagyja ki, még véletlenül se!!

Vajon van ilyen gourmant a családban? Kire ütöttek ezek a lányok?!?!

Tipegő szövegel 1.

Reggel, mikor Fecsegő óvodába indulna apjával, Tipegő kirohan az előszobába, és érzelemteli hangon ezt kérdi a nővérétől:
- Puszilunk, Fecsegő? -
(azaz, hogy kap-e búcsúpuszit az ő imádott nővérétől? meg, persze, hogy adhat-e ő is neki?)

Délután, amikor Fecsegő hazaérkezik az óvodából, rohan ám elé Tipegő, és megint ezt kérdi:
- Puszilunk, Fecsegő? -
(várja, ami jár. azaz a megérkezési puszit. és, ami az egészet még meghatóbbá teszi, két kis karjával szorosan átfogja a nővérét, és bújik, bújik hozzá, mintha az élete függne tőle.)

Apa beszélget Tipegővel

Tipegő előhozott ma Apának egy kirakóst, és így szólt:
- Háát, összefirkáltuk.
- Látom. Nem örülök neki.
- Anya sem örült.

Apai sirámok I.

Így érez(ett) Apa két és fél éve az akkor két és fél éves Fecsegőről:
"Nem játszik egyedül sosem! Miért nem?"

Így érez Apa a most két és fél éves Tipegőről:
"Csak egyedül játszik. Miért?"