Két gyerekzsúr tanulságai

Tegnapelőtt zsúrban voltak a lányok. Ugyanott. Együtt. Fecsegő csoporttársáéknál, ahol szintén két lány alkot egy "királylány-képzőt", édesanyjuk kedves szavaival élve :).  Ebbe a zsúrba csak és csupa lányokat hívtak meg. Köztük Tipegőt is. 
Én egy hétig azt hittem, Tipegő lesz  legkisebb. Rágódtam is eleget, hogy legyek-e annyira bátor, hogy nem maradok velük. Kár volt.. Ők már nagyok -legalábbis ehhez-, el kéne hinnem végre. 
Másrészt meg úgy adódott, hogy jött még egy parányi kishúg, aki a leggyorsabb beépülő lett. Mindenki legnagyobb gyönyörűségére, és édesanyja legnagyobb csodálkozására..Ő vette le először a cipőcskéit, és ő tűnt el a gyerekszoba játékosdobozaiban is legelőször... Mire értük mentünk, senkit sem ismertünk meg. Királylányok, tündérek és pillangók hada fogadott minket, talpig csillogó sminkben. Hát igen, mondták, hogy királylányképző :))
Na szóval, vissza a történethez:

Úgy jöttünk el tegnap este a zsúrból, hogy mindkét lánynak fülig ért a szája. Tipegő csak mosolygott, Fecsegő viszont mesélt is:
- Jó volt a zsúr, Fecsegő?
- Igen.
- Jobb volt, mint a Tied?
- Igen, Anya. Sokkal jobb. Mert tudod, itt sokkal jobbak voltak a feladatok, mint nálunk. Sokkal jobban figyelt a dolgokra minden gyerek, és a felnőttek sokkal ügyesebbek voltak, mint Ti, Anya. Sokkal jobb volt a torta, a pogácsa, az innivaló, az ajándékok és még a hely is sokkal levegősebb és nagyobb volt, mint nálunk, úgyhogy jövőre én is éppen ilyen születésnapi zsúrt szeretnék kérni. Legyél szíves megoldani, kéééérlek!!
- Huhh.. Igen, Fecsegő. Rajta leszek...

A fogtündér viselt dolgai

Nagy fogzásaink közepette muszáj elmesélnem egy másik hölgy kalandját is a fogtündérrel. Előbb írtam, hogy mi nem vezettük be ezt a kalandot - nem vágytam erre több okból sem. Leginkább a folytonos ajándékozás miatt sem - azt szeretném, hogy még tíz év múlva is tudjon örülni egy ajándéknak. Másrészt azért sem, mert emeletes ágyon alszanak a lányok, és szerintem nem poén, ha a kicsi nyakába zubog éjjel a nagy meglepetése felülről...

Szóval, a másik hölgy, akinek kalandja van, egy dadus. A Kicsi óvodájából.

Történt egyszer, hogy délután, amikor mentünk volna ki az épületből, szembejött velünk. Takarított. Amikor meglátta a lányokat, őszinte, nagy örömre nyílt a szája. Kedvesen beszélt az ismerős kicsi lányhoz, és módfelett örült a nagyobbiknak (is). A két lánynak elnyílt a szája. A Kicsi hangosan, a Nagy halkan és óvatosan közölte, hogy "Anya! Ennek a néninek nincsen foga!!" Én szépen elsüllyedtem, még akkor is, ha tudtam, hogy ilyen aprócska bakik bármikor előfordulhatnak, még gondos nevelés ellenére is... A dadusnak viszont szeme se rebbent. Csak a mosolya lett még fényesebb. A szeme csillogni kezdett, miközben egészen közel hajolt a lányokhoz. Úgy nézett ki, mint aki valami különleges titkot akar megosztani velük. Azt is tette. Azóta is imádom érte. A titkos mondandó ugyanis így hangzott:
"-Valóban nincs fogam, lányok. Tudjátok, jött a fogtündér, és mindet elvitte. De a túróba is, MÉG EGYET SEM HOZOTT VISSZA!!!"

Fogpótlás

Muszáj leírnom, hogy megint hullanak. Mármint a fogacskák. Múlt hétvégén gyors egymásutánban kettőt is elpakoltunk a piros dobozkába. Egy héttel előttük meg egyet. Ezt, és a hétvégi másodikat szerencse övezte - rosszkor pottyantak.

Az első egy orvosi vizit után -köhögött szegénykém, mármint a nagylány-, a nyílt utcán. egy kisebb köhhintést követően landolt a nagylány tenyerében. -> IGEN, sikerült megtanulnia, hogy a kezünket a szájunk elé tesszük köhögéskor. DE NEM, most nem ezért tette oda. Már az orvosi rendelőbe induláskor odatette, mert nagyon kiállt a foga a szájából, de kihúzni nem engedte. Ő tudta, hogy nem akarja elveszíteni a fogacskáját. és NEM, nem hoz érte semmit a fogtündér. Ezt a bájos angolszász (?) szokást mi -én- nem vezettük be...
Szóval így mentünk, így lett megvizsgálva őladysége, és így indultunk onnan haza is. EZÉRT landolt pont a tenyerében a foga...

A következőt a Svábhegyen pottyantotta, a kisebbikért az óvodába menet. Nedves volt a járda, épp eső után voltunk, ő meg toporgott a nedvességen, hogy a megálló száraz részén nyomot -talpat- hagyjon. A harmadik toporgástól zúgott ki a foga. Elkapta a levegőben. Utána annyira felszabadult volt, hogy a velünk egy légtérben várakozó elegáns fiatalember is velünk lelkesedett és gratulált is neki :)  Ő meg 10 perc viharos tánc után enni kért, és végre tudott is :))

A harmadik fogacska uszkve 2 órával ezután lazult meg, majd szűk 30 óra múlva kint is volt. Nagymamai paprikába harapott, majd jajgatott. Nem fájt, nem azért. Hanem mert nem találta a szájában a fogát. Tudtuk, biztosan tudtuk, hogy na, ezt most tényleg lenyelte. Hát nem. Két jajgatás között megfogta a paprikáját, és erőteljesen fejreállította. Illetve csumára. És láss csodát! Hangos koppanással pattant az asztalra az elveszettnek hitt fogacska.. Így hát ez is megvan, benne pihen az piros dobozkában :)

A nagylány meg boldogan meséli minden ismerősnek, hogy hogyan is esett ki a foga, és hogy hogyan is jött rá, hogy hol keresse..

Mondjuk, azt se kellene kifelejtenem, hogy azóta megint reszelve esszük az almát és a répát is. De lassan, ha így haladunk, a tejbegrízt is...

Mintavételi kalandjaink

A mai délelőttöt a körzetes kórházban kívántam eltölteni. Csak 4 heti hólyagostorok-fájás + láz + nyamvadtság után (amit folyamatosan ide-oda passzolunk egymás közt mi, valamint pediglen már a szüleim is) torokváladékot akartam vetetni, hogy megnézzék, mi a jónyavalyánk van...

Felnőttrészleg
Párom -utólag azt mondom- okosan el sem jött. Engem a felnőtt gégészetről azonmód kitanácsoltak, hogy ilyet nem lehet ám csak úgy megtenni, " mi indikálásra dolgozunk, kérem szépen!!" -mondta az orvosdoktornő, mint valami savanyúképű börtönőr. Gyorsan és laposan kisomfordáltunk..

Gyerekrészleg
... és bátran átmentünk a gyerek gégészetre. Mondtam, hogy ha már itt vagyunk, inkább az időm teljen és ne a telefonköltségem. Merthogy valószínűleg itt se fogunk jobban járni.
Alig lépünk be, előjött épp az asszisztens. Mondom, szeretnék hülyeséget kérdezni. Na, innentől mosolygott. Meghallgatott. Kért két perc türelmet. Bement. Visszajött. Hóna alatt hozott egy asszisztenst, odahívott mellé, beterelt mindannyiunkat egy külön szobába. Elmondta, hogy minden rendben, kollegina átveszi a hatalmat, mert neki a másik kezelőben van folyamatos dolga.

(Tudom. Mindig tömeg van, mindig iszony tempóban pörgeti a rendelést, egyszerre 2-3 orvos nézi egy szoba 3 sarkában a gyerkőcöket. Minden tempósan megy, mégis mindenki tájékoztatva vagyon és elégedetten jön ki. Ha nem is boldog, de tudja, mi miért fog történni, és mit várnak az orvosok.) 

Most se volt másképp. Három perc múlva készen voltunk, alaposan és részletesen tájékoztatva, torokminta levéve, adatok felvéve, gyerekek (és hülye anyjuk) keze fertőtlenítős szappannal pucolva, matrica a kezükben, mintavevő pálca üres tokja ajándék-varázspálcaként átadva. Ennyi volt. Mosolyogtunk mindannyian.

Eredmény 2-3 nap múlva.

Konklúzió
Kérem szépen, csak én vagyok hülye? Itt miért megy, ami ott nem? Itt miért mosolyognak? Ott miért mogorvák? Itt miért hajlandók dolgozni? Ott miért nem? Itt miért nem félnek a felnőttől? Egy felnőtt szakrendelésen meg miért? Normális érzés az, hogy mostantól csak gyerekrendelésre (és csakis a Gégészetre) akarok a magam bajával is járni? Ja, mindkét szakrendelésen óriásbetűkkel van kiírva, hogy nem kell beutaló...
Tudom, legalább nem unatkozunk...
Hősies hétfőt kívánok Nektek is!

Megint farsang

Idén hirtelen állt elő Fecsegő az elképzelésével, miszerint Cica szeretne lenni. Ez akkor történt, mikor Tipegő január végének egyik délutánján, az óvodában, öltözés közben kijelentette, hogy Karácsony már elmúlt, és ők már a Farsangra készülnek. Fecsegő ettől elhűlt, és percekig nem mondott semmi értelmeset, csak bámult maga elé.

Tipegő közben elmesélte, hogy Ő például királynős álarcot készít, természetesen lilát. És hogy neki, mint Lila Királynőnek majd lila fátyol is jár.
(Még azon másnap találtam neki a kedvenc turkálómban egy bámulatos lila estélyiruhát. Lila lakkcipellője meg már van - két számmal nagyobb csak a lábánál. No problem. Gumipántos.)

ez lenne az a lila estélyi

Fecsegő, amint magához tért, kijelentette, hogy ő Cica lesz. Hazafelé hangosan töprengtünk a kérdésen, majd egy nap alatt -és három próbálás után- készen is volt a jelmezterv. Persze, Tipegőé is, aki szintén elferdült, és immár Cicának készült ő is. Amit a farsang előtt két nappal visszaváltoztatott Királynővé.
Aztán betegség miatt jól lemaradtunk mindenről. Azóta is várja a három jelmez, hogy még idén debütálhasson.

Fekete kezű, csíkos mellű, fehér farkú cica

két cica egy szőnyegen (a kicsi persze lila mancsú)

farsangi cicafülek rózsaszínben és lilában -kívánalmak szerint

A harmadik fogacska

Kiesett a harmadik fogacska is. Február 10-én, egy heti kemény várakozás után. Eddigre már ugyanis aggódtunk, egy ínyszál tartotta magát hetek óta. Ott lifegett szegénynek a foga, kifelé és felfelé, mint egy jobb bölcsességfog. Csak míg az hátul van, ez itt mindenki szeme előtt ferdült felfele. Egész napos piszkálgatás jutott neki osztályrészül (a helyének azóta is... kifogyhatatlan izgalmak forrása - kifér-e még rajta a szívószál, a ropi, a répa, a kukoricaszem, stb.) Nekem meg az ideg, hogy ez mit hoz oda magával... Meghozta. Lekamilláztuk. Megárnikáztuk homeopátiás bogyóval. Ártani biztos nem ártott ;)

Itt még fityeg

Itt már szellőzik

Ezévi első

Ezévi -elég megkésett- első bejegyzésünk következik.
Itt vagyunk. Megvagyunk. Nőttünk. Fejlődtünk. Oda- és vissza is. Mind a négyen. Jó, mi?