Ezt láttátok már?

A hónap eleji kánikulában láttam először, azóta meg még kétszer, hogy a volt Moszkva téren (Széll Kálmán tér) ilyeneket osztogatnak egy hatalmas kamionból.
Meg kell mondjam, kedves gesztus, szép és egyszerű desing, és még egy külföldi is meg tudja érteni, mi van benne. De, kérdem én, tényleg kell erre költeni, tényleg erre kell költeni a nem levőből? Sok év kánikula sem tudott még minket, embereket arra szoktatni, hogy hordjunk magunkkal egy kis palacknyi vizet? Elég sajnálatos, ha nem.

Azt hittem, megúsztuk

Tegnap kora este sétáltunk. Egész nap borús volt az ég, dörgött is rendesen. Délután előmerészkedtünk, és szemerkélő esőben mégis útra keltünk. Aztán az eső elállt, a nap is sütött kicsit, így megálltunk a kerületi művelődési ház előtt bóklászni. Illetve pancsolni. Az épület előtt széles sétálóutca van, járólapok közül előtörő szökőkúttal. Minden gyerek kedvence. Valószínűleg itt esett is az eső délben, mert eléggé tócsás volt minden. De nem volt hideg. Ezért szandál és zokni le, nadrágok és szoknyák aranyosan felfogva, és kezdődhetett a rohanás. Fel és alá. Nem akartam sokáig maradni, mert mégis csak esteledett már, de Tipegő még "tiszteletkört" tett az épület melleti füves-bokros részen (milyen szerencse, hogy sok helyen van kutyagumi-gyűjtő itten), úgyhogy bőven ki lehetett élvezni a dolgot. Miután takarodót fújtam, Fecsegő felült az egyik kőpadra lábat szárítani. Tipegő is erősen tipegett oda, és én már éppen nagyon megkönnyebbültem, hogy nagyobb kaland nélkül megúsztuk a mai vizezést (is), mikor egy lépéssel a kőpad előtt kicsi Tipegő megcsúszott és hatalmas lendülettel eltűnt a legeslegnagyobb pocsolyában. Ezen annyira meghökkentünk mindketten, hogy mire kikaptam belőle, még a szökőkút ottani vége is megöntözte szegényt, úgyhogy teljes ruhacsere lett a buli vége. A lányok nem akadtak fenn a dolgon, de én csak most jövök rá, hogy a nagy izgalomban még nevetni is elfelejtettem(tünk).. Milyen kár!

Ha Apa pancsolást ígért a teraszon, de ...

... az időjárás nem volt kegyes, a Lányok akkor sem estek kétségbe. Fecsegő azonnal kitalált egy remek alternatív megoldást, megtervezett és megszervezett mindent, Tipegő meg örömmel csatlakozott a kivitelezéshez és máris készen várta első vendégeit a "Hegyvidéki Legrózsaszínebb Wellness Klub".  Már csak a koktél hiányzik a kezükből, meg a mosoly az arcukról... biztos kimerültek a nagy locspocs-ban, mire beértem ;)

az a kék valami a hátuk mögött a kiságy matraca...

Lötyögős

Hát ez is elérkezett.
Fecsegő titokzatos képpel érkezett ma haza az óvodából. Már a hazaúton is tett egy utalást Apjának arra nézve, hogy majd itthon valamit el fog mondani, valamit, aminek hallatán nagyon meg fogunk lepődni, és aminek nagyon fogunk örülni.
Itthon ezt aztán majdnem elfelejtette. Apja célirányos jelzésére felcsillant a szeme, majd így szólt:
- Ó!
Hamiskás mosollyal és ragyogó arccal folytatta:
- Attól lesztek boldogok, hogy elmondom: Mozog az egyik fogam!

Apja tényleg boldog lett. Én meg zavarba jöttem. Hát ilyen hamar eljött ez (is)? De hiszen még csak 5 éves!?!? Huhh. És inkább megkönnyeztem.
Fecsegő viszont egész este 5 centivel a föld fölött járt mérhetetlen boldogságában. Mert végre neki is ki fog esni az első foga - amivel jó erős középmezőnyben végez áll a Majori Rózsaszínek vegyescsoportjában :))

Időjárás

Csütörtökön egy volt szomszédomat temették. Furcsa egy nap volt. Kora reggel derűs volt az ég, aztán alig húsz perc alatt feltámadt a szél, de olyannyira, hogy az első emelet fölé dobálta a még fellelhető faleveleket, majd miután bátran a házfalhoz csapdosta őket, kacagva továbbszáguldott. Hogy ennyivel senki ne ússza meg, leszakadt hirtelen egy kiadós zápor is, de hogy havaseső vagy "rendes" eső volt-e, meg nem mondanám. Esett függőlegesen, esett ferdén, esett keresztbe és talán még felfele is. Aztán sütött a nap. Hétágra. Aztán esett megint. Aztán szélvihar is volt. (Állítólag a búcsúzni jöttek fejfedőit kedvesen össze is kavarta ez a huncut úrfi.) Aztán kora délutánra már csak a szélvihar maradt, mintha sötétedésig mindent ki akarna fújni belőlünk, hogy tiszta lappal kezdhessük a holnapot. A szobánk ablakából nézve arra gondoltam, hogy maga az Idő sem tudja, hogyan is búcsúzzon el ettől a -hasonlóan szétszórt életet élt, rengeteg fájdalmon és örömön átmenő, remélem, mégis boldog és teljes életet élt- meglehetősen szeleburdi asszonytól, kinek emlékét kegyelettel megőrzöm.