A legszebb természetfotók ...

a National Geographic idei pályázatáról. Itt.

Egy kis ízelítő. Mert hétfő van.

Méhcsípés

Fecsegőt szombat délután megcsípte egy méh. A közeli lakópark nyitott, füves parkjában ténfergett Bori barátnőjével, míg Tipegő Bori húgával, Orsival csatangolt egy kicsit másfelé. Mindkét trupp egyidős két lányból áll egyébként. Muris. (Le vagyunk maradva, a másik társaság bővebb egy majdnem 6 hónapos Zsófival :), aki előttünk hevert az utipokrócán és nem érdekelték a füvek...) No de vissza az eredeti történethez :))
Szóval fura egy idő volt, töppedt meleg, néhány felhőkupac a kék égen, ezeket megszégyenítő dörgéshalmok, és hétágra sütő nap. Jobb ötlet híján, észrevéve a frissen kibújt lóhere-virágokat, azt találtam mondani, hogy ha szednek egy-egy nagy kupacot belőle, mind a négy lánynak fonok egy gyűrűt (dörgések zavarkeltése okán csak rövid program...). Ezért kujtorogtak a fűben egyedül párosan. És ezenközben lépett rá egy szegény szárnyas mézgyűjtőre Fecsegő. Mindkét lány felsikított volt, és egyszerre kezdtek rohanni hozzánk vissza, egyformán baljós arccal. Eleinte vihogni volt kedvem, hogy mennyire egyformák. De látva, hogy Fecsegő tényleg nagyon ki van bukva, és már zokog, nem tettem. El nem tudtam képzelni, mi történhetett.
- Anyaaa!! Valami csíp! Megcsípett! Fáájjj! Szorít!! Jahhahajj! -
Akkor már kezdett derengeni nekünk, felnőtteknek a dolog. Fecsegőt azonnal az ölembe vettem, és már emelte is szegény a pórul járt talpat. A lúdtalpából még ott meredezett egy kis, barnás fullánk. (Kristálytiszta ügy - gondoltam- probléma eltalálva, ez darázscsípés. Aznap este óta tudom, hogy ha a fullánk letörik, és benne marad a csípés helyén, akkor az méhcsípés.) Gyorsan kihúztam a fullánkot. Megmutattam a lányoknak. Bori -anyai sugallatra- már nyújtotta is az ivóvizes palackját, hogy legyen mivel hűtenem a szúrást. Közben rettegve nézte, mi történik a barátnőjével. Még egyikőjüket se csípte meg se méh, se darázs. Meghatódtam. Nagyon.
De nekem sokkalta jobb ötletem volt. Lazán kihúztam a hátizsákom zippzárját, és elővettem egy üvegcse Levendula illóolajat. Alaposan megöntöztem vele Fecsegő egész fél lábfejét kétszer is, aztán vártunk. Biztos, ami biztos alapon előkotortam a másik zsebből még egy fiola Apis Mellifica (=Méhpempő) 15 CH nevű csodabogyót, és 5 golyóval megfejeltem a levendulát. Fecsegő szépen elszopogatta a bogyókat, és lassan megnyugodott. A kombó -mindenki csodálatára- remekül bevált. A csípés kipirosodott, a pír szétterült, a közepe halványsárga maradt, de szinte be sem dagadt.
Mire a lányok félig megettek egy kis zacskónyi kölesgolyót, a csípett láb is használhatóvá szelídült. A csípés helye még ma is látszik, de fél órával az esemény után elmúlt a fájdalom, a feszítés, minden-de-minden nyűg, és azóta sem jött vissza egyik sem.
A gyűrűk természetesen elkészültek. A vihar is megvárt mindent. Fektetés után fél órával robbant ki, és mosott el -szó szerint- mindent...

A tudomány mai állása

3 évvel ezelőtt -babaúszás mellékzöngéjeként- hatalmas adag porcsirózsa-magot gyűjtöttem. Szigorúan fehéret és sötét narancssárgát. Mert fehérre mindig is vágytam, a narancssárga viszont idei -veszélyes- kedvencem lett minden virágból.
Tudniillik, hogy gyerekkoromban mindig volt porcsinrózsánk, és bármilyen magot is kaptunk volt belőle bárkitől, valamilyen oknál fogva csak és kizárólag sárga virágunk nyílt belőle. Mindig csak sárga.
Na most, gondoltam. Gondosan külön zsebkendőben szedtem a fehér és a naracssárga virágú növények magjait. Gondosan el is csomagoltam, fel is címkéztem őket.
Tavaly pedig elültettem a fehéreket. Sárga virágaim lettek. A magjaik a saját földbe visszahullottak. Idén tavasszal a lányok átgereblyézték a láda földjét, majd öntöztem jónmagam, a lányok és az eső is jómaga. Két hete van rajta virág, eleddig 5 darabka. S hogy milyen színű? Megmutatom.

De nem értem. Volt, aki azt mondta, hogy a fehér és a narancssárga keresztezéséből evidens, hogy sárga lesz. De nem kereszteztem őket, kérem! Én nem. Most sem. Akkor miért?!?


Szerkesztői kiegészítés így egy hónappal később:
 IGENIS, VAN MÁR NARANCSSÁRGA VIRÁGOM IS! JUHHÉÉ!!!

Magnélküli görögdinnye

Vettetek már ilyet?
Sokszor láttam már a boltokban csücsülni ilyen szövegű matricával dekorált dinnyét. Eddig kiröhögtem. Most, hogy a lányok ipari mennyiségben falják a görögdinnyét, a magot meg nekem kell kipiszkálnom belőle, vettem egyet. Kipróbálni. Tudományos céllal. Hát ilyen:

Ízre semmivel sem volt másabb, mint egy jó, ámde magos verzió. Ez is hamar elfogyott. De legalább a lapos fehér magféleségekkel alaposan megtornáztattam magam :)

Tigrist simogattunk

Tudtatok róla, hogy van Abonyban is állatkert? És arról, hogy május eleje óta lehet tigrist simogatni? Három kislány érkezett az állatkertbe, idén április 12-én születtek, és minden nap 11 és 15 órakor lehet velük barátkozni a kifutójukban?
Pedig így van. A pávák szabadon sétálnak, és Buborék, a víziló-gyerek is tüneményes. Látogassátok meg Ti is őket!

Kioktattam Anyát

Képzeljétek, Anya ma valami nagyon balgát mondott. De jól kioktattam. Arról volt éppen szó, hogy a Parkon át jövünk majd holnap haza, pont ott, ahol november végén mókust láttam Apával. Ennek módfelett megörültem, mert -mint mondtam is- még soha az életben nem láttam olyan közelről mókust, mint akkor és ott. Remélem, holnap is látni fogok egyet.
Na szóval. Mikor ezt épp kibeszéltük, Anya hozzám hajolt, és ezt kérdezte:
- Ugye, milyen szépséges, pici, fekete gombszeme volt a mókusnak?
Ezt nem hagyhattam annyiban. Csak úgy csattant a helyreigazításom a levegőben:
- Anya! Nem van gombszeme a mókusnak! Ő egy élő mókus!
Hát nem igazam van??