Tipegő szerint nyár van

És ezt elég hangsúlyosan ki is mutatja.

nyári dupla napszemcsi

Balázs mackóra is kell egy virágos napszemüveg, na.

Nyaraltunk

a kedvenc tavunk és a kedvenc hattyúink

Igen, nyaraltunk. Még régebben. Augusztus közepén. Nem mentünk messzire, inkább közelre. Jó volt. Semmi extra nem történt, a lányok délelőtt és délután is játszhattak a velük -majdnem- egykorúakkal. Amitől ez különleges volt, az az volt, hogy

• a többi szülő sem akart folyton extra programokat a gyerekeiknek, hagyták, hadd élvezzék a helyi galeri-létet ők is;
• a helyi gyerekek -pár 2-3 éves, egy 6 éves, négy 9 éves és három 13éves- időről időre önszántukból és örömmel jöttek a nyaralók közé, és boldogan "infantilizálódtak vissza" pár évet magukhoz képest, azaz boldogan és önfeledten tudtak homokvárat építeni és homokszakácskodni és hintán csücsülni, ha úgy esett (nem beszélve arról, hogy közben velünk, szülőkkel is szívesen beszélgettek az őket érdeklő komolyabb, néha egészen felnőttes dolgokról is);
• és ugyanezen idősebbek szívesen és nagy türelemmel fociztak vagy pingpongoztak vagy frizbiztek együtt ugyanezen kicsikkel is, bármikor. Példamutató, meglepő és nagyon klassz dolog volt.

Szerencsére nagyobb ...

... és kisebb macskák is szép számmal akadtak

Ami extra program volt, az az első közös családi biciklizés volt. S bár még nem jutottunk messzire vele, még nem hódítottuk meg a Velencei hegység semelyik csúcsát, de egészen rendkívüli élményt adott a közös tekerés közös érzete.

(Nota bene: Tipegő még csak ült, nem tekert.)

A másik extra az volt, hogy Fecsegő elkezdett segéd-dolgok nélkül, egyedül úszni a mélyvízben. Egészen pontosan mondhatni, hogy siklásból indult a dolog, mert Apjával éppen pont látták ezt egy másik Anyuka-gyerek párostól, és Apja kapva kapott az alkalmon, és rávette Fecsegőt, hogy próbálják ki. Akkora sikerélménye volt benne Fecsegőnek - abba sem akarta hagyni.
Apja elsétált a medence falától 3 tempónyira, megfordult és kinyújtotta Fecsegő felé a kezét. Fecsegő vett egy nagy levegőt, betette a fejét a vízbe, és elrugaszkodott. Odaért. Aztán vissza, a medence falához. Aztán újra, újra és újra, oda és vissza. És csak küldte egyre távolabb az Apját, és úszott, úszott. Most a 6-7 tempónál tartunk. Az vet gátat a produkciónak, hogy fel kell jönni levegőt venni, és utána még nem sikerül visszatérni a ritmusba. Kutyaúszik még, de már próbálgatja használni a mellúszás kéztempóját, azaz "szívecskézik" -babaúszási szaktudományunk egyik szavával élve. Nagy kaland. Vajon lesz folytatása év közben is?
(Azért medencei körülmények voltak, mert a tó még hideg volt, a gyerekmedence pedig egy vízfrissítést követően még a tónál is fagyosabb állapotban leledzett, így egyedül a nagymedence enyhébb vize maradt félórás tobzódásaink színhelye... Szerencsére.)

Tipegő úszóleckéje

 

Barbi -egy hozzánk hasonlóan vendégkislány- és Fecsegő lábmunkája

Tipegő végre belenőtt a fa futóbiciklijébe, leér a lába, és olyan légies repüléssel száguldozik, hogy komoly légzési nehézségeim támadnak, ha látom.

Fecsegővel elkezdtem pingpongozni is. Jobb egy kisebb betonasztalnál kezdeni, a hagyományos pingpongasztal ugyanis még zavaróan nagy. Viszont ott jobban tudom kezelni, ha visszaüti a labdát - profikat megszégyenítő csavartat és ászt üt már most a nagylányom. A fal adta ilyenkor a másodikat ;)

Hát ennyi. Azt hiszem. Meglátogattuk még a Gárdonyi Rönkvárat, és megtaláltuk a hazai fagyizók -szerintem- legjobbikát is, Agárdon. Ezekről írnék külön is. Remélem, fogok is.

Gárdonyi Rönkvár - kívülről semmi extra ...

... na de alulról ?!?

Egyébként meg innen kell a dolgok  a Rönkvár mélyére nézni, tudtátok?

Apa, építsünk Csodát!

Ezt kérte Tipegő a minap Apjától a homokozóban. "Építsünk!" - felelte Apja.
S hogy hogy kell "csodát építeni"? Megmutatom. Így:

Tipegő nekikezd

ez Tipegő "csodája"

ez pedig Apja "csodája"

Méhcsípés

Fecsegőt szombat délután megcsípte egy méh. A közeli lakópark nyitott, füves parkjában ténfergett Bori barátnőjével, míg Tipegő Bori húgával, Orsival csatangolt egy kicsit másfelé. Mindkét trupp egyidős két lányból áll egyébként. Muris. (Le vagyunk maradva, a másik társaság bővebb egy majdnem 6 hónapos Zsófival :), aki előttünk hevert az utipokrócán és nem érdekelték a füvek...) No de vissza az eredeti történethez :))
Szóval fura egy idő volt, töppedt meleg, néhány felhőkupac a kék égen, ezeket megszégyenítő dörgéshalmok, és hétágra sütő nap. Jobb ötlet híján, észrevéve a frissen kibújt lóhere-virágokat, azt találtam mondani, hogy ha szednek egy-egy nagy kupacot belőle, mind a négy lánynak fonok egy gyűrűt (dörgések zavarkeltése okán csak rövid program...). Ezért kujtorogtak a fűben egyedül párosan. És ezenközben lépett rá egy szegény szárnyas mézgyűjtőre Fecsegő. Mindkét lány felsikított volt, és egyszerre kezdtek rohanni hozzánk vissza, egyformán baljós arccal. Eleinte vihogni volt kedvem, hogy mennyire egyformák. De látva, hogy Fecsegő tényleg nagyon ki van bukva, és már zokog, nem tettem. El nem tudtam képzelni, mi történhetett.
- Anyaaa!! Valami csíp! Megcsípett! Fáájjj! Szorít!! Jahhahajj! -
Akkor már kezdett derengeni nekünk, felnőtteknek a dolog. Fecsegőt azonnal az ölembe vettem, és már emelte is szegény a pórul járt talpat. A lúdtalpából még ott meredezett egy kis, barnás fullánk. (Kristálytiszta ügy - gondoltam- probléma eltalálva, ez darázscsípés. Aznap este óta tudom, hogy ha a fullánk letörik, és benne marad a csípés helyén, akkor az méhcsípés.) Gyorsan kihúztam a fullánkot. Megmutattam a lányoknak. Bori -anyai sugallatra- már nyújtotta is az ivóvizes palackját, hogy legyen mivel hűtenem a szúrást. Közben rettegve nézte, mi történik a barátnőjével. Még egyikőjüket se csípte meg se méh, se darázs. Meghatódtam. Nagyon.
De nekem sokkalta jobb ötletem volt. Lazán kihúztam a hátizsákom zippzárját, és elővettem egy üvegcse Levendula illóolajat. Alaposan megöntöztem vele Fecsegő egész fél lábfejét kétszer is, aztán vártunk. Biztos, ami biztos alapon előkotortam a másik zsebből még egy fiola Apis Mellifica (=Méhpempő) 15 CH nevű csodabogyót, és 5 golyóval megfejeltem a levendulát. Fecsegő szépen elszopogatta a bogyókat, és lassan megnyugodott. A kombó -mindenki csodálatára- remekül bevált. A csípés kipirosodott, a pír szétterült, a közepe halványsárga maradt, de szinte be sem dagadt.
Mire a lányok félig megettek egy kis zacskónyi kölesgolyót, a csípett láb is használhatóvá szelídült. A csípés helye még ma is látszik, de fél órával az esemény után elmúlt a fájdalom, a feszítés, minden-de-minden nyűg, és azóta sem jött vissza egyik sem.
A gyűrűk természetesen elkészültek. A vihar is megvárt mindent. Fektetés után fél órával robbant ki, és mosott el -szó szerint- mindent...

Ezt láttátok már?

A hónap eleji kánikulában láttam először, azóta meg még kétszer, hogy a volt Moszkva téren (Széll Kálmán tér) ilyeneket osztogatnak egy hatalmas kamionból.
Meg kell mondjam, kedves gesztus, szép és egyszerű desing, és még egy külföldi is meg tudja érteni, mi van benne. De, kérdem én, tényleg kell erre költeni, tényleg erre kell költeni a nem levőből? Sok év kánikula sem tudott még minket, embereket arra szoktatni, hogy hordjunk magunkkal egy kis palacknyi vizet? Elég sajnálatos, ha nem.

Tetovált lányok

Hónap elején vendégségben voltunk. Ott kaptunk két hóembert. Azóta ülnek nagy boldogan a lányok karján, így:

Csak le kellett húzni az átlátszó lapot a hóemberről, majd képes felével lefelé rátenni a kiszemelt felkarra. Aztán nedves vattával / ruhával / szivaccsal megsimogatni a felületet, majd lehúzni a már izgő-mozgó hátlapot. Végül két percet várni a felület teljes száradására, hogy még véletlenül se kenődjön el a vidám hóember.
Roppant egyszerű volt és roppant tartós is. Nagyon köszönjük :))

A tudomány mai állása

3 évvel ezelőtt -babaúszás mellékzöngéjeként- hatalmas adag porcsirózsa-magot gyűjtöttem. Szigorúan fehéret és sötét narancssárgát. Mert fehérre mindig is vágytam, a narancssárga viszont idei -veszélyes- kedvencem lett minden virágból.
Tudniillik, hogy gyerekkoromban mindig volt porcsinrózsánk, és bármilyen magot is kaptunk volt belőle bárkitől, valamilyen oknál fogva csak és kizárólag sárga virágunk nyílt belőle. Mindig csak sárga.
Na most, gondoltam. Gondosan külön zsebkendőben szedtem a fehér és a naracssárga virágú növények magjait. Gondosan el is csomagoltam, fel is címkéztem őket.
Tavaly pedig elültettem a fehéreket. Sárga virágaim lettek. A magjaik a saját földbe visszahullottak. Idén tavasszal a lányok átgereblyézték a láda földjét, majd öntöztem jónmagam, a lányok és az eső is jómaga. Két hete van rajta virág, eleddig 5 darabka. S hogy milyen színű? Megmutatom.

De nem értem. Volt, aki azt mondta, hogy a fehér és a narancssárga keresztezéséből evidens, hogy sárga lesz. De nem kereszteztem őket, kérem! Én nem. Most sem. Akkor miért?!?


Szerkesztői kiegészítés így egy hónappal később:
 IGENIS, VAN MÁR NARANCSSÁRGA VIRÁGOM IS! JUHHÉÉ!!!

Azt hittem, megúsztuk

Tegnap kora este sétáltunk. Egész nap borús volt az ég, dörgött is rendesen. Délután előmerészkedtünk, és szemerkélő esőben mégis útra keltünk. Aztán az eső elállt, a nap is sütött kicsit, így megálltunk a kerületi művelődési ház előtt bóklászni. Illetve pancsolni. Az épület előtt széles sétálóutca van, járólapok közül előtörő szökőkúttal. Minden gyerek kedvence. Valószínűleg itt esett is az eső délben, mert eléggé tócsás volt minden. De nem volt hideg. Ezért szandál és zokni le, nadrágok és szoknyák aranyosan felfogva, és kezdődhetett a rohanás. Fel és alá. Nem akartam sokáig maradni, mert mégis csak esteledett már, de Tipegő még "tiszteletkört" tett az épület melleti füves-bokros részen (milyen szerencse, hogy sok helyen van kutyagumi-gyűjtő itten), úgyhogy bőven ki lehetett élvezni a dolgot. Miután takarodót fújtam, Fecsegő felült az egyik kőpadra lábat szárítani. Tipegő is erősen tipegett oda, és én már éppen nagyon megkönnyebbültem, hogy nagyobb kaland nélkül megúsztuk a mai vizezést (is), mikor egy lépéssel a kőpad előtt kicsi Tipegő megcsúszott és hatalmas lendülettel eltűnt a legeslegnagyobb pocsolyában. Ezen annyira meghökkentünk mindketten, hogy mire kikaptam belőle, még a szökőkút ottani vége is megöntözte szegényt, úgyhogy teljes ruhacsere lett a buli vége. A lányok nem akadtak fenn a dolgon, de én csak most jövök rá, hogy a nagy izgalomban még nevetni is elfelejtettem(tünk).. Milyen kár!

Tigrist simogattunk

Tudtatok róla, hogy van Abonyban is állatkert? És arról, hogy május eleje óta lehet tigrist simogatni? Három kislány érkezett az állatkertbe, idén április 12-én születtek, és minden nap 11 és 15 órakor lehet velük barátkozni a kifutójukban?
Pedig így van. A pávák szabadon sétálnak, és Buborék, a víziló-gyerek is tüneményes. Látogassátok meg Ti is őket!

Ha újra itt a nyár ...

... És meleg az idő ...
Na, mit is csinálunk (csináltunk) akkor? Megmutatom: