Ha újra itt a nyár ...

... És meleg az idő ...
Na, mit is csinálunk (csináltunk) akkor? Megmutatom:

Kissé havas ez a nyárelő

Kissé havasnak indul ez a nyárelő, nemdebár?
Vagy csak érzéki csalódás?

 

 

 

Egyik sem. Ez műhó ;). Azaz még inkább vatta. Vagy hogy egész precíz legyek: nyárfa-virágzás-tobzódás. És talán csak azért most, és nem két-három héttel korábban, mert a szomszéd utca talán árnyékosabb a kelleténél.
Amikor a mi utcánkban tombolt bokáig a fehér gombolyag-förgeteg, akkor még féltünk tőle. Délelőtt, elindultunkban ugyanis még nyoma sem volt a télnek, de délben, mire visszafelé jöttünk, minden hófehér massza volt, nekem is jó bokamagasságig. Tipegő ijedtében hatalmasat fékezett a motorjával, kissé ki is farolt tőle, majd amolyan vagány cowboy-lányosan le is pattant róla és felkapta azt, jó magasra tartva, mint egy kisborjút, nehogy ez a bizonytalan izé kárt tegyen benne. Így, lábujjhegyen tipegett a kapuig, fellépett az egy szem lépcsőn, és onnan kezdett panaszkodni, hogy hát hó van, jaj! (Fel sem tűnt neki, hogy nem lett vizes a lába... Kicsi édes babám!)

Mostanra már ijedtségnek nyoma sem volt -látható-, örömnek és sikongatásnak annál inkább. Hosszú percekig szórta, szórta és szórta magára és mindenfelé a puha, meleg "havat". (Én meg, miután ellenőriztem, hogy más semmi nincs a hó alatt -nem szeretem a nem várt ajándékokat...-, óvatosan távol álltam, nehogy túl hamar törjön ki a tüsszögőrohamom, tönkretéve vele az Ő örömét... Valószínűleg ezért nem is tört ki. Úgyhogy legalább fotóztam.) S ha nem érzett volna magasztos húsleves-illatot a kicsi orra, még ma is ott lennénk :)).

Időjárás

Csütörtökön egy volt szomszédomat temették. Furcsa egy nap volt. Kora reggel derűs volt az ég, aztán alig húsz perc alatt feltámadt a szél, de olyannyira, hogy az első emelet fölé dobálta a még fellelhető faleveleket, majd miután bátran a házfalhoz csapdosta őket, kacagva továbbszáguldott. Hogy ennyivel senki ne ússza meg, leszakadt hirtelen egy kiadós zápor is, de hogy havaseső vagy "rendes" eső volt-e, meg nem mondanám. Esett függőlegesen, esett ferdén, esett keresztbe és talán még felfele is. Aztán sütött a nap. Hétágra. Aztán esett megint. Aztán szélvihar is volt. (Állítólag a búcsúzni jöttek fejfedőit kedvesen össze is kavarta ez a huncut úrfi.) Aztán kora délutánra már csak a szélvihar maradt, mintha sötétedésig mindent ki akarna fújni belőlünk, hogy tiszta lappal kezdhessük a holnapot. A szobánk ablakából nézve arra gondoltam, hogy maga az Idő sem tudja, hogyan is búcsúzzon el ettől a -hasonlóan szétszórt életet élt, rengeteg fájdalmon és örömön átmenő, remélem, mégis boldog és teljes életet élt- meglehetősen szeleburdi asszonytól, kinek emlékét kegyelettel megőrzöm.