Idei húsvéti kedvenc képem

Csak mert végre letöltöttem a telefonomról. És csak mert már nagyon régen idekívánkozik ez a pár kép :)

A képeket a Velencei tó déli partján, Velencefürdőn, egy ház garázsbejáró előtt készítettem.

Kissé havas ez a nyárelő

Kissé havasnak indul ez a nyárelő, nemdebár?
Vagy csak érzéki csalódás?

 

 

 

Egyik sem. Ez műhó ;). Azaz még inkább vatta. Vagy hogy egész precíz legyek: nyárfa-virágzás-tobzódás. És talán csak azért most, és nem két-három héttel korábban, mert a szomszéd utca talán árnyékosabb a kelleténél.
Amikor a mi utcánkban tombolt bokáig a fehér gombolyag-förgeteg, akkor még féltünk tőle. Délelőtt, elindultunkban ugyanis még nyoma sem volt a télnek, de délben, mire visszafelé jöttünk, minden hófehér massza volt, nekem is jó bokamagasságig. Tipegő ijedtében hatalmasat fékezett a motorjával, kissé ki is farolt tőle, majd amolyan vagány cowboy-lányosan le is pattant róla és felkapta azt, jó magasra tartva, mint egy kisborjút, nehogy ez a bizonytalan izé kárt tegyen benne. Így, lábujjhegyen tipegett a kapuig, fellépett az egy szem lépcsőn, és onnan kezdett panaszkodni, hogy hát hó van, jaj! (Fel sem tűnt neki, hogy nem lett vizes a lába... Kicsi édes babám!)

Mostanra már ijedtségnek nyoma sem volt -látható-, örömnek és sikongatásnak annál inkább. Hosszú percekig szórta, szórta és szórta magára és mindenfelé a puha, meleg "havat". (Én meg, miután ellenőriztem, hogy más semmi nincs a hó alatt -nem szeretem a nem várt ajándékokat...-, óvatosan távol álltam, nehogy túl hamar törjön ki a tüsszögőrohamom, tönkretéve vele az Ő örömét... Valószínűleg ezért nem is tört ki. Úgyhogy legalább fotóztam.) S ha nem érzett volna magasztos húsleves-illatot a kicsi orra, még ma is ott lennénk :)).

A mi hóemberünk

Van annak már egy hónapja, hogy Somodi Eszternél hóemberes 5leteket bogarászgattam. Majdnem mindegyik tetszett közülük. A legjobban mégis ez ragadta meg a fantáziám:

Olvastam én holmi hóember_kit nevű cuccokról is, de hó híján nem készült -idén- belőlük saját prototípus.
A hirtelen jött nagy jó aztán az eddig fellelhető ágakat és kavicsokat is alaposan elfedte, ezért még szeme sincs a jóembernek mifelénk.
Ez a tény sem szegte kedvünk, és -szerencsére- a rohamosan gyarapodó hómennyiséggel egyenlő mértékben növekedett alkotókedvünk is. Építettünk tehát nagy hóembert Apa kedvéért. Még nagyobb hóembert Fecsegő kedvéért. Hónyulat Tipegő kedvéért. Hatalmasat hógolyóztunk. Fecsegő és Apa csináltak hóangyalt is. Én meg háromszori nekifutással még a sötétség teljes beállta előtt egy perccel befejeztem a fejenálló hóembert, hogy a saját kedvemre is tegyek, és hogy kacajra fakasszam a parkban kézenfogva andalgó, és hóembert építeni vágyó, ámde mégis meglehetősen szégyenlős ifjú párok némelyikét... Sajnos azt kell higgyem, nem a hóember szépsége, hanem a folyton szétrepedő feje késztette vihogásra őket...

 

 Sebaj, legközelebb  még szebb lesz :)