Idill
Nagy nehezen fölkelti a gyereket, viszi a karjában a fürdőszobába megpisiltetni. Én a paplan alatt fekszem a jó melegben. A gyerek berohan a fürdőszobából, rám mászik, aztán becsusszan a paplan alá. Lábammal megcsiklandozom a lábát, visszacsiklandoz, röhögünk. Ő bejön a fürdőszobából, megpróbálja a gyereket kicsalogatni a paplan alól, nem megy könnyen. Minden rokonszenvem a kölyöké, én se mennék szívesen iskolába. Öltözteti, a gyerek közben ugrál az ágyon, be nem áll a szája.
Ő fölteszi a kávét, a gyerek rohangál a szobája és az étkező között, most már nekem is föl kell kelnem. Amíg a gyerek az étkezőben filozofál tovább, gyorsan felöltözöm, majd beténfergek hozzájuk. A gyerek totojázva pakol a táskájába. Ő megkér, segítsek már a gyereknek összekészíteni a táskát. Silabizálom az órarendet, keresgélek az étkezőasztalon és a könyvespolcon széthányt könyvek és munkafüzetek között. Nagyon szégyellném, ha nem kerülne minden a táskába.
Kész a kávé. A gyerek szörpöt kér. Mellette ülök, szürcsölöm a kávét, a gyerek nagyon magyarázza az iskolát, közben a könyökével kilöttyinti a bögréből a szörpöt. Ő bent szaladgál, a gyerek szemüvegét keresi, és közben a saját táskáját pakolja. Halkan figyelmeztetem a srácot, hogy kilötykölte a szörpöt. A gyerek hoz valami szalvétát, kicsit radírozza vele a terítőt, megtette a magáét. Ő bejön a megtalált szemüveggel, látja a csöndes összeesküvést, elneveti magát.
Öt perc múlva nyolc, nem győzöm sürgetni őket, de mindketten keresnek még valamit, végre lerohanunk a lépcsőn, ki a kertbe, ki a kertkapun, bevágjuk magunkat a kocsiba, most a gyerek ül az első ülésen, ő száll ki hamarabb. Vágtatok a reggeli hegyoldalban. Fékezek. A gyerek kiugrik a kocsiból, szalad be a kapun. Még van három perce. Nem késett el hála istennek.
Ő előreül a gyerek helyére. Jó nagy gázt adok, most már ő ne késsen el. A hegyoldalban kocsi kocsi hátán, dugó van, szembe süt az őszi nap, negyedórán belül be kéne érnie. Morgok, amiért későn indultunk. Visszamorog. Ezzel indul a játék, amit szeretünk. Gyűlölködés, szellemeskedésbe csomagolva. Fojtott feszültség. Kurta, bántó vakkantások. Én nem bírom tovább, rá nézek, és kitör belőlem a nevetés. Boldogan nevet ő is. Jól játszottunk. Jól tudjuk ezt csinálni. Értünk hozzá mind a ketten.
Negyed után két perccel rakom ki a szűk mellékutcában, rohan be a kapun. Nem késett sokat.
A hídon Pest irányában még hosszú kocsisor, de Buda felé alig van forgalom, mehetek szabadon. Egyszerre észreveszem, hogy összeszorítom a fogaimat és csikorgatom őket. Eszembe jut: éjszaka ugyanígy csikorgatta a fogait álmában.
Nézem a szembejövő kocsisort. Nemrég még ott voltunk közöttük. Tíz perce talán.
Ilyen lehet a család, mint volt ma reggel.
Ilyesmi lehet.
A kisírás az "Álmodtam Neked!" című esszégyűjteményben található...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése