Időjárás

Csütörtökön egy volt szomszédomat temették. Furcsa egy nap volt. Kora reggel derűs volt az ég, aztán alig húsz perc alatt feltámadt a szél, de olyannyira, hogy az első emelet fölé dobálta a még fellelhető faleveleket, majd miután bátran a házfalhoz csapdosta őket, kacagva továbbszáguldott. Hogy ennyivel senki ne ússza meg, leszakadt hirtelen egy kiadós zápor is, de hogy havaseső vagy "rendes" eső volt-e, meg nem mondanám. Esett függőlegesen, esett ferdén, esett keresztbe és talán még felfele is. Aztán sütött a nap. Hétágra. Aztán esett megint. Aztán szélvihar is volt. (Állítólag a búcsúzni jöttek fejfedőit kedvesen össze is kavarta ez a huncut úrfi.) Aztán kora délutánra már csak a szélvihar maradt, mintha sötétedésig mindent ki akarna fújni belőlünk, hogy tiszta lappal kezdhessük a holnapot. A szobánk ablakából nézve arra gondoltam, hogy maga az Idő sem tudja, hogyan is búcsúzzon el ettől a -hasonlóan szétszórt életet élt, rengeteg fájdalmon és örömön átmenő, remélem, mégis boldog és teljes életet élt- meglehetősen szeleburdi asszonytól, kinek emlékét kegyelettel megőrzöm.