Kissé havas ez a nyárelő

Kissé havasnak indul ez a nyárelő, nemdebár?
Vagy csak érzéki csalódás?

 

 

 

Egyik sem. Ez műhó ;). Azaz még inkább vatta. Vagy hogy egész precíz legyek: nyárfa-virágzás-tobzódás. És talán csak azért most, és nem két-három héttel korábban, mert a szomszéd utca talán árnyékosabb a kelleténél.
Amikor a mi utcánkban tombolt bokáig a fehér gombolyag-förgeteg, akkor még féltünk tőle. Délelőtt, elindultunkban ugyanis még nyoma sem volt a télnek, de délben, mire visszafelé jöttünk, minden hófehér massza volt, nekem is jó bokamagasságig. Tipegő ijedtében hatalmasat fékezett a motorjával, kissé ki is farolt tőle, majd amolyan vagány cowboy-lányosan le is pattant róla és felkapta azt, jó magasra tartva, mint egy kisborjút, nehogy ez a bizonytalan izé kárt tegyen benne. Így, lábujjhegyen tipegett a kapuig, fellépett az egy szem lépcsőn, és onnan kezdett panaszkodni, hogy hát hó van, jaj! (Fel sem tűnt neki, hogy nem lett vizes a lába... Kicsi édes babám!)

Mostanra már ijedtségnek nyoma sem volt -látható-, örömnek és sikongatásnak annál inkább. Hosszú percekig szórta, szórta és szórta magára és mindenfelé a puha, meleg "havat". (Én meg, miután ellenőriztem, hogy más semmi nincs a hó alatt -nem szeretem a nem várt ajándékokat...-, óvatosan távol álltam, nehogy túl hamar törjön ki a tüsszögőrohamom, tönkretéve vele az Ő örömét... Valószínűleg ezért nem is tört ki. Úgyhogy legalább fotóztam.) S ha nem érzett volna magasztos húsleves-illatot a kicsi orra, még ma is ott lennénk :)).