2013. július 10., szerda

Bárányhimlő 3.poszt

Igen, lassan a gyógyulás útján vagyunk Fecsegővel is. Nem volt egyszerű. Először is bő két napig nem akartak nőni és formálódni a "bolhacsípések". De sokasodni igen. És, mivel rég volt már ilyen, megint megindult felfelé a gyerek láza. Nem kicsit. Aztán hétfő estére megnőttek a pöttyök. És mind tele lett hólyaggal. Rémisztően nézett ki Fecsegő háromszor annyi hólyaggal, mint Tipegő. Ráadásul Semmelweis-nap volt a hétfő, tehát orvosi rendelő -sem- volt nyitva, csak megint az Ügyelet. Velük nem kísérleteztünk már, vártuk a keddet. Keddre olyan viharvert volt Fecsegő -meg a majdnem végig ébren töltött éjszaka miatt én is-, és annyira lázas, hogy csak telefonon beszéltem a gyerekorvossal, és engedélyt kértem a meg nem jelenésre. Mondta, még ne aggódjak, a második himlős mindig rosszabbul jár egy családon belül, mint az első. De ha bármi gyanús lenne, jöjjünk azonnal. Hát nem aggódtam olyan nagyon, és fürdettem és haboztam a gyerekem a már megismert módon.
Szerda reggelre viszont az összes hólyag gennyes hólyaggá változott, nekem meg hullani kezdett a hajam. Délután a gyerekorvosnak is. Azt javasolta, hogy lehetőség szerint vigyük Fecsegőt kórházba. Mégpedig a Szent László Kórházba, ahol ezekkel és még kacifántosabb fertőző és járványos nyavalyákkal foglalkoznak alapból is szívesen.
Este összefoglaltam, mit tudok.
1.: Szombaton kezdődőtt.
2.: Rengeteg pötty, legalább 3x annyi, mint Tipegőn.
3.: Gennyesedő pöttyök, vörös udvarral. Nem összefüggő telep -még. És ezek már a szájban vannak!!! (Torokig, és azon túl is...)
4. Fájnak, feszülnek és NEM viszketnek.
5.: PoxClin-re nem reagál már.
6.: Rhus toxicodendron -ra sem reagál.

7.: Szódabikarbónás fürdőre sem reagál.
8.: Magas láza van a gyereknek napok óta. Annak a gyereknek, akinek sose ment 38,5 fölé még a hője. És sose tartott 48 óránál tovább a magaslati tény.
9.: Olyan típusú láza van, hogy ha fürd őbe rakom a lányt, bármilyenbe (mert már hűteni se kellett a vizet kezdenem, máris rázta a hideg a gyereket), két perc elteltével máris felverem a magas lázát még magasabbra vele...

Egy éjszakányi töprengés után csütörtök délelőtt bemasíroztunk együtt, az egész család a László kórházba. Jó emlék lesz.
Kedves doktorbácsi jött (Trethon doktor), és nagyon kedvesen és jókedvűen körülvizsgálta mindkét lányt. Tipegőt nem tervezte megnézni, de Tipegő meg igenis tervezte, hogy őt is meg fogják nézni. Úgyhogy meg is nézte a doktor őt is, meg a "Fővezér pöttyét" is. Doktorúrnak ezt követően a nevetéstől még a könnyei is potyogtak.
Viszont, a lényeg az, hogy még nem léptük túl a tankönyvi állapotot Fecsegővel.

A helyzet magyarázata az, hogy én két hete a bárányhimlőssel tartottam szoros emberfogásban a himlőtlent, akibe ez alatt az idő alatt csak és folyamatosan raktározódott a himlő. Aztán kidurrant a raktár, és tarolt a belélegzett vírus. Ebbe az állapotba belefér az ezer himlő, a gennyes hólyag a tetején, a vörösödő háttér, az 5x24 óráig tartó, kíméletlen és magas láz, a hólyagok fájdalmassága és minden más. Amennyiben nincs fekete belsejű hólyag, vagy mozgásszervi furcsaság, vagy a láz lementét követő újabb lázemelkedés, akkor nincs gáz. Akkor tartható otthon a gyerek. Ha bármi szokatlant észlelünk, akkor vissza kell menni, és pár napos megfigyelésre bent maradni.

Ahogy ez kiderült, mármint az, hogy mehetünk haza, Fecsegő halkan enni kért. Azóta gyógyulunk. Még nem mindig alusszuk át az éjszakát, néha fürdünk éjjel is, vagy csak eszünk, de jó így.

Fecsegő mostanság folyton, két óránként éhes és eszik. Mindent és bármit. Már nem lázas. Már nem gennyes. Még pukkadoznak a hólyagok, de a legtöbb már pörkös, és sok el is múlt. A szájában már nincs egy sem.
Viszont még mindig csont és bőr a gyerekem. De onnan tudom, hogy nincs baj, hogy már egzecíroztatja a húgát. Nem gyengén.

Ami ilyenkor használható gyógymódunk volt: Rengeteg zuhanyoztatás, langyos vízzel, vékony sugárban. Lehetőleg -a gennyes hólyagok felfakadásától kezdve mostanáig- nem adni kétszer ugyanazt a ruhát, lepedőt, törülközőt, plüssállatot a gyerek kezébe, testére, arca alá. Alaposan kimosni őket, napon szárítani és vasalni. (Bár a gyerekorvos szerint ez a sterilitás enyhe túlzás, de nem bántam meg.) A fürdés mellett Antimonium 15 Ch és Mezereum 9CH típusú homeopátiás bogyó 2,5 óránként 5-5 bogyó, váltogatva. Lázcsillapítás a szokott módon (8 óránként Nurofen szirup, másik 8 óránként Germicid C kúp - azaz 4 óránként valami nyalánkság itt vagy ott...)

Remélem, itt vége a nyári himlőnknek.
Jó éjt mára!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...