Nyaraltunk

a kedvenc tavunk és a kedvenc hattyúink

Igen, nyaraltunk. Még régebben. Augusztus közepén. Nem mentünk messzire, inkább közelre. Jó volt. Semmi extra nem történt, a lányok délelőtt és délután is játszhattak a velük -majdnem- egykorúakkal. Amitől ez különleges volt, az az volt, hogy

• a többi szülő sem akart folyton extra programokat a gyerekeiknek, hagyták, hadd élvezzék a helyi galeri-létet ők is;
• a helyi gyerekek -pár 2-3 éves, egy 6 éves, négy 9 éves és három 13éves- időről időre önszántukból és örömmel jöttek a nyaralók közé, és boldogan "infantilizálódtak vissza" pár évet magukhoz képest, azaz boldogan és önfeledten tudtak homokvárat építeni és homokszakácskodni és hintán csücsülni, ha úgy esett (nem beszélve arról, hogy közben velünk, szülőkkel is szívesen beszélgettek az őket érdeklő komolyabb, néha egészen felnőttes dolgokról is);
• és ugyanezen idősebbek szívesen és nagy türelemmel fociztak vagy pingpongoztak vagy frizbiztek együtt ugyanezen kicsikkel is, bármikor. Példamutató, meglepő és nagyon klassz dolog volt.

Szerencsére nagyobb ...

... és kisebb macskák is szép számmal akadtak

Ami extra program volt, az az első közös családi biciklizés volt. S bár még nem jutottunk messzire vele, még nem hódítottuk meg a Velencei hegység semelyik csúcsát, de egészen rendkívüli élményt adott a közös tekerés közös érzete.

(Nota bene: Tipegő még csak ült, nem tekert.)

A másik extra az volt, hogy Fecsegő elkezdett segéd-dolgok nélkül, egyedül úszni a mélyvízben. Egészen pontosan mondhatni, hogy siklásból indult a dolog, mert Apjával éppen pont látták ezt egy másik Anyuka-gyerek párostól, és Apja kapva kapott az alkalmon, és rávette Fecsegőt, hogy próbálják ki. Akkora sikerélménye volt benne Fecsegőnek - abba sem akarta hagyni.
Apja elsétált a medence falától 3 tempónyira, megfordult és kinyújtotta Fecsegő felé a kezét. Fecsegő vett egy nagy levegőt, betette a fejét a vízbe, és elrugaszkodott. Odaért. Aztán vissza, a medence falához. Aztán újra, újra és újra, oda és vissza. És csak küldte egyre távolabb az Apját, és úszott, úszott. Most a 6-7 tempónál tartunk. Az vet gátat a produkciónak, hogy fel kell jönni levegőt venni, és utána még nem sikerül visszatérni a ritmusba. Kutyaúszik még, de már próbálgatja használni a mellúszás kéztempóját, azaz "szívecskézik" -babaúszási szaktudományunk egyik szavával élve. Nagy kaland. Vajon lesz folytatása év közben is?
(Azért medencei körülmények voltak, mert a tó még hideg volt, a gyerekmedence pedig egy vízfrissítést követően még a tónál is fagyosabb állapotban leledzett, így egyedül a nagymedence enyhébb vize maradt félórás tobzódásaink színhelye... Szerencsére.)

Tipegő úszóleckéje

 

Barbi -egy hozzánk hasonlóan vendégkislány- és Fecsegő lábmunkája

Tipegő végre belenőtt a fa futóbiciklijébe, leér a lába, és olyan légies repüléssel száguldozik, hogy komoly légzési nehézségeim támadnak, ha látom.

Fecsegővel elkezdtem pingpongozni is. Jobb egy kisebb betonasztalnál kezdeni, a hagyományos pingpongasztal ugyanis még zavaróan nagy. Viszont ott jobban tudom kezelni, ha visszaüti a labdát - profikat megszégyenítő csavartat és ászt üt már most a nagylányom. A fal adta ilyenkor a másodikat ;)

Hát ennyi. Azt hiszem. Meglátogattuk még a Gárdonyi Rönkvárat, és megtaláltuk a hazai fagyizók -szerintem- legjobbikát is, Agárdon. Ezekről írnék külön is. Remélem, fogok is.

Gárdonyi Rönkvár - kívülről semmi extra ...

... na de alulról ?!?

Egyébként meg innen kell a dolgok  a Rönkvár mélyére nézni, tudtátok?