Három hete -legalább- van, hogy írtam a méhcsípésről. Két hete meg annak van már, hogy a játszótéren egy számomra vadidegen kisfiút csípett meg egy méh hirtelen. Nem láttam, hogy történt, háttal voltam. Csak a fájdalmas feljajdulás késztetett odafigyelésre - gyanúsan ismerős volt a hanglejtés. 4 másik anyukával egyetemben sereglettem oda, és öntöttem nyakon a szúrt belbokát levendulával, mindenki őszinte döbbenetére. Míg a többi anyuka Fenistil-cseppeket emlegetett a riadt gyereknek és nagymamának, addig a dudor szépen lelohadt, a vörösség halvány rózsaszínbe ment át, és az anyukák hirtelen csendben voltak. A nagymama közben elmondta, hogy azon aggódott, hogy a kisfiú asztmás, és vajon okoz-e rohamot nála a csípés, vagy a tömény illóolaj-szag. Hát, egyik sem okozott rohamot. A gyerek 15 perc múlva saját lábán, saját szandáljában ment haza. Megnyugodva, békésen. A nagymama mosolygott. Nem tudom, borogatták-e utána a lábát (mert ezt is kérdezte a nagymama, hogy tegye-e?), de én nem tettem Fecsegőnél. Remélem, azóta is jól vannak mindketten. Mert nem találkoztam velük azóta. Talán meg sem ismerném őket :(.
Annyit tudok viszont -sajnálatos módon egy újabb, ámde apróbb csípést (Normafánál felkapott egy falevelet, majd visított, és eldobta. Azóta sem tudom, mi ült a levél alján...) követően-, hogy kb. 1 hétig volt jól látható a fullánk bemeneti helye, de semmilyen gondot nem okozott. Egy hét után egy erős viszketegségi rohamot követően az is eltűnt.
Fecsegő pedig igen meglepődött, amikor ma valahogy szóba került a hónap eleji csípése, és mondtam neki, hogy nem is egy volt, hanem kettő. Ez is jó hír, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése